Ország váltásaKereskedőinkTámogatás
HomePlayStation 3PlayStation2PSP (PlayStation Portable)
HardverJátékokHírekKiegészítőkTámogatás
Singstar ABBA
Dátum: 2008 09 28
A Sony Computer Entertainment Europe, az ABBA és a Universal Music bejelentette együttműködését a SingStar keretein belül.

A Sony Computer Entertainment Europe ma ismertette az ABBA-val történő közös munka részleteit, azaz hogy a zenekar legnagyobb slágereit a Singstar-on belül PlayStation 2 és PLAYSTATION 3 szórakoztatóközpontokra együttesen is megjelenteti. A készülékek tuladonosai a már ikonszerű számokat tudják majd kedvenceikkel együtt énekelni, azaz olyan dalokat, mint a Mamma Mia, Gimme Gimme Gimme, Waterloo és a Dancing Queen.

A SingStar ABBA magával az ABBA zenekarral szoros együttműködés után jelenik majd meg az Universal Music Group gondozásában először Svédországban, amely a zenekar szerzői jogait is kezeli egyben. A megállapodás része, hogy lemez-alapon csak Playstation-ön elérhetők a számok 2009 decemberéig.

Az ABBA slágerek világsikerét a 370 millió eladott példány jelzi. 1992-es „Gold” című albumuk minden idők egyik legkelendőbb kiadása, amit a SingStar megállapodás követett, ahogy az ABBA slágerek ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek – a Mamma Mia! film kirobbanó sikerével kezdődően.

“Nagy örömömre szolgál, hogy az ABBA-val együttműködve adhatjuk ki legfrissebb SingStar játékunkat már az idei Karácsonyra.” – mondta David Reeves, a Sony Computer Entertainment Europe elnöke. “A popcsillagként fénylő együttes sikere évről-évre töretlen, és pontosan tudjuk, a SingStar rajongók milyen nagyra értékelik az ilyen válogatásokat, és biztosan gyűjteményük féltett kincse lesz.”

Lucian Grainge, az Universal Music Group International vezérigazgatója: “Az ABBA bekerült a zenészvilág ama elit klubjába, akik népszerűsége az idők előrehaladtával csak nő, ahogy az új generációk is ráéreznek a dalok ízére és ugyanúgy megkedvelik azokat. A SingStar ABBA-val a világ biztos ismét dalra fakad.”

A SingStar ABBA tökéletes válogatást nyújt bármely parti számára, garantálja, hogy a poprajongók – tekintet nélkül a korra – remegve várják az idei télen való megjelenést.

Képgaléria
singstarabba_sc001-116

Az összes hír megtekintése
heavy_rain
Ahol hideg az eső és fagyos a levegő. Ahol megfagy a vér az ereidben...
Heavy Rain
PLAYSTATION 3 PlayStation 2 PSPTámogatásHasznos
PS3 Hírek
PS3 Játékok
PS3 Kiegészítők
PS3 főbb jellemzői
PS2 Hírek
PS2 Játékok
PS2 Kiegészítők
PS2 Társasjáték
PSP Hírek
PSP Játékok
PSP Kiegészítők
Frissítések PS3 és PSP eszközökre
Megjelenési naptár
Ország váltása
RólunkKapcsolatJogi közleményAdatbiztonsági állásfolgalásPLAYSTATION®3 és PLAYSTATION®Network jogi információ
Website © Sony Computer Entertainment Europe. All content, game titles, trade names and/or trade dress, trademarks, artwork and associated imagery are trademarks and/or copyright material of their respective owners. All rights reserved.[ további információ ]